4. fejezet

33 �v t�rt�nete

  A Griffend�l n�v�rek jelk�pe annak idej�n teljesen egyszer� volt: fekete alapon egy oroszl�n �s egy k�gy� �sszefon�dott alakja. Ez a csal�dfa furcsas�g�ra utalt, de term�szetesen senki nem tudta mire v�lni. A k�peny�nk is fekete volt, ezt hordtuk, ha az utc�n j�rtunk vagy �pp gyilkolni ment�nk. A legt�bb ember, ha megl�tott minket, bemenek�lt a h�z�ba, vagy igyekezett m�shol elb�jni a szem�nk el�l. Holott ez teljesen felesleges volt. Puszt�n sz�rakoz�sb�l, c�ltalanul soha nem �lt�nk meg senkit. Mindig a c�lpontjainkat ment�nk felkeresni. Ha kiszemelt�nk valakit, annak nem volt menekv�s. A t�bbiek nyugodtan els�t�lhattak volna mellett�nk az utc�n.

  A c�lpontjaink rendszerint aurorok voltak, esetleg egy-k�t �njel�lt feketem�gus.

  –Mi�rt? – h�zta fel a szem�ld�k�t Harry.

  –Nem toboroztunk h�veket, mint Voldemort teszi, s vet�lyt�rsakat sem akartunk hagyni. A dementorokkal �s egy�b var�zsl�nyekkel sem volt soha semmi dolgunk. M�gis, h�rman er�sebbek voltunk akkor, mint ma Voldemort az eg�sz sereg�vel egy�tt.

  Ezt az �letet harminch�rom �ven kereszt�l folytattam. Att�l a pillanatt�l kezdve, hogy v�gleg kil�ptem a Roxfort kapuj�n, a vil�g m�r nem k�t gyilkost�l f�lt, hanem h�romt�l. Semmivel sem voltam kev�sb� kegyetlen, mint a n�v�reim. Az emberek megk�nz�s�ban �s legyilkol�s�ban lelt�nk legnagyobb �r�m�t.

  –M�giscsak olyanok voltatok, mint Voldemort – jegyezte meg Harry, a f�lelem �rnyalat�val a hangj�ban. B�r Agatha mes�lt m�r neki ezekr�l az �vekr�l, most �jra megr�misztette az a t�z, amit a n� szem�ben l�tott.

  –Igen, hasonl�tottunk hozz� – folytatta t�n�dve Agatha – A nev�nket nem mert�k kimondani. Egyik�nk�t sem. Tal�n att�l f�ltek, hogy ezzel h�vn�nak benn�nket.

  De mivel a miniszt�rium nem volt hajland� elismerni a l�tez�s�nket – hisz akkor szembe is kellett volna n�zni�k vel�nk – nem voltunk h�t t�bbek, mint egy f�lelmetes mese rettegett szerepl�i. Egy olyan mes��, amit senki sem akart l�tni val�ra v�ltan. �gy volt, aki hitt benn�nk, volt, aki csak legyintett. De ha megjelent�nk valahol, akkor m�r a mese egyszerre val�s�gg� v�lt sz�mukra, s a csod�lkoz�sra nem maradt id�.

  Hatalmunk lassan kiterjedt az eg�sz orsz�gra, de tov�bb sose ment�nk. Nem volt dolgunk k�lf�ldi var�zsl�kkal, s azok is �r�ltek, hogy nem tal�lkoznak vel�nk. A politikai hatalom nem �rdekelt benn�nket.

  Harminch�rom �v alatt senkinek sem siker�lt megsz�knie el�l�nk. �lvezt�k, hogy f�lnek t�l�nk, s hogy nem mernek vel�nk szembesz�llni.

  B�r �n voltam a legfiatalabb h�rmunk k�z�l, hamar kider�lt, hogy a legjobb is. Eml�tettem, hogy m�r az iskol�ban is k�sz�tettem saj�t b�jitalokat. T�z �vvel az ut�n, hogy kil�ptem a Roxfort kast�ly v�delmet jelent� falai k�z�l, r�akadtam az �r�k fiatals�g elix�rj�nek receptj�re egy �sr�gi k�nyvben, amit tal�n m�g maga Mardek�r Malaz�r szerzett valahonnan. A sz�veg �si volt, a lapok megkoptak, de a recept hozz�val�it k�nnyed�n meg tudtam szerezni – f�leg, mivel nem riadtam vissza a fekete m�gi�s kell�kekt�l sem.

  Ez az ital halhatatlann� nem tesz benn�nket, de meg�regedni nem hagy. Csak azt biztos�totta sz�munkra, hogy ha akarunk �r�kk� �lni, megtehetj�k.

  –Hasonl�, mint a B�lcsek K�ve – jegyezte meg Harry, visszaeml�kezve az els��ves kor�ban �t�lt kalandj�ra.

  –Val�ban olyasmi, de az nem �llt a rendelkez�s�nkre, m�g t�bb p�nzre pedig nem volt sz�ks�g�nk. Ap�nk sz�p kis �r�ks�get hagyott r�nk – kifogyhatatlannak tetsz�t, j�llehet, csak Melantho unszol�s�ra volt hajland� odaadni a Gringotts-beli sz�f kulcs�t, n�h�ny perccel a hal�la el�tt.

  Nem kell ezen meglep�dni – mondta a n�, l�tva Harry d�bbent tekintet�t – Melantho mindig is sz�m�t� volt, �s mindenkivel kegyetlen. R�ad�sul egyik n�v�rem sem ismerte Rodolphust apjak�nt.

  –Teljes egyet�rt�s volt k�ztetek? – k�rdezte Harry. �gy gondolta, ha m�r ilyen hossz� ideig egy�tt voltak, akkor ez nem lehetett m�sk�pp.

  –Dehogy! – nevetett Agatha. A var�zsl� nev�n v�gigfutott a hideg, hallva ezt a cseng� kacag�st. – Nap, mint nap �sszeveszt�nk valamin. Mondhatni, soha semmiben nem �rtett�nk egyet. Szinte naponta p�rbajoztunk, �s egym�son gyakoroltuk a f�benj�r� �tkokat. Az eredm�nye az lett, hogy hamarosan mindh�rman a Cruciatus mesterei lett�nk, �s semmi perc alatt meg tudtuk t�rni egym�s Imperius-�tk�t. Az Adava Kedavr�t soha nem mondtuk ki egym�sra. Annyira az�rt soha nem haragudtunk meg.

  Harminch�rom �v... Nagyon hossz� id�.

  –�gy hallom, �lvezted, amit csin�lt�l – d�lt h�tra Harry – Akkor mi vetett v�get m�gis az egyess�geteknek?

  –Erre egyszer� a v�lasz – s�hajtott Agatha – m�gis nagyon hossz� t�rt�net. Tom Denemr�l te is sokat hallott�l.

  Harry nyelt egyet.

  –Igen. T�bbet, mint szerettem volna.

  –Nos, mi is ismert�k �t. Tom, mint azt tudod r�la, �rva volt. Az anyja meghalt a sz�let�sekor, az apja pedig nem t�r�d�tt vele, ez�rt a fi� �rvah�zba ker�lt. Ott figyelt�nk fel r�. Tudtuk r�la, hogy var�zsl�, miel�tt az ereje megmutatkozott volna. Tudtuk azt is, hogy p�rszasz�j�, �s hogy Mardek�r ut�dja – teh�t a Griffend�l N�v�rek sz�m�ra csal�dtag. De m�g nem ker�lt a Roxfortba, nem �rintkezt�nk vele.

  M�g els� �ves volt Armando Dippett igazgat�sa alatt, nem b�ntottuk. A ny�ron viszont, mikor vissza kellett volna mennie az �rvah�zba, megkerest�k, �s �j otthont adtunk neki. Vel�nk egy�tt lakott a Mardek�r kast�lyban.

  Azon a ny�ron m�r tan�tgattunk neki egyet s m�st, s � volt a valahai legfiatalabb var�zsl�, aki v�gre tudta hajtani a f�benj�r� �tkokat. Mikor az iskol�ban volt, nem tudtunk figyelni r�. De a tan�vek alatt sokkal kevesebbet v�ltozott, mint a sz�netekben. Minden egyes ny�r, amit n�lunk t�lt�tt, egyre �s egyre er�sebb� tette. Igaz, �t�d�ves kor�ig �rtatlan volt, vagyis emberre soha nem sz�rta ki a Cruciatust vagy az Adava Kedavr�t (esetleg �llatokra), de egyre ink�bb f�lelmetess� v�lt. Az Imperiussal im�dott sz�rakozni, mindig megnevettette. Azt nem sajn�lta az emberekt�l sem.

  A harmadik nyar�t t�lt�tte n�lunk, mikor a r�gi nev�t megel�gelte. �ssze�lt�nk, �s seg�tettem neki a nev�b�l kirakni egy anagramm�t, ami esetleg jelent is valamit. El�sz�r term�szetesen idi�ta �tleteink t�madtak, de �gy f�l napos nevetg�l�s ut�n eszembe jutott az a n�v, amit most is visel. A Voldemort franci�b�l ford�tva annyit tesz: A Hal�l Sz�rnyal�sa.

  –Illik hozz�. – jegyezte meg Harry.

  –Bizony. Tetszett is neki ez a n�v. M�r a Roxfortba visszat�rve is haszn�lta, s Sado �s �n is �gy sz�l�tottuk. Melanth�t persze sosem tudtuk r�venni.

  Az iskol�ban soha nem besz�lt r�lunk. Mindenki, m�g azok is, akiket a bar�tainak nevezett, �gy tudt�k, hogy a sz�nid�t egy mugli �rvah�zban t�lti, ugyanott, ahol felnevelkedett.

  Miel�tt Melantho visszaengedte volna a hatodik �vre, besz�lt neki a Titkok Kamr�j�r�l. M�r arr�l, hogy p�rszasz�j�, tudtuk: ki fogja nyitni. – Agatha itt nagyot s�hajtott, �s elgondolkodva meredt a kandall� t�z�re, ami a boszork�ny szem�nek int�s�re �jra fell�ngolt. – Igazs�g szerint annak idej�n �n is kinyithattam volna a kamr�t. �n is p�rszasz�j� vagyok, �s harmad�vesen meg is tal�ltam a bej�ratot, de m�gsem nyitottam ki. Sok bar�tom mugli sz�rmaz�s� volt. Megtehettem volna, hogy Voldemortnak megmutatom. De mire elsz�ntam magam a cselekv�sre, m�r � maga is r�bukkant. Mondanom sem kell, Sado �s Melantho nagyon b�szk�k voltak r�.