A kis színész: -

szerző: Deville

Tom felnézett. Közben megragadta a földön heverő, a víztől jócskán ronggyá ázott füzetet. Mélyen Harry szemébe nézett. Felkacagott.

-Most mihez kezdesz, Potter? – kérdezte a fiút, aki szemmel láthatóan a halálán volt – Nincs itt senki, hogy segítsen neked. Dumbledore sem. Milyen érzés kiszolgáltatottnak lenni? Az időd kerekei lassan megállnak. A baziliszkuszé gyorsan ható idegméreg. Hamarosan követheted a szüleidet. Megható történet. Az újságok tele lesznek a te hősi haláloddal. Imádkozz, amíg nem késő.

A fiúnak már arra sem volt ereje. A szemei kifordultak. Habzott a szája. A harapás helyén szinte megáradt folyóként vérzett. Majd nem bírta tovább: arccal előrezuhant, s egy reccsenés jelezte, hogy szemüvege eltört.

Nem mozdult többet.

A tócsák az ő vérétől vöröslöttek. Szinte terítékként vonzották a kígyót a következő lakomájához. Tom hangulatvilágítást varázsolt. Az összes fáklya szinte egyetlen pálcamozdulatra kigyulladt. A fény derengősen töltötte be a kamrát.

Figyelmesen nézte végig a tort: a kígyó először a fiú fejénél kezdte, s így, szépen-lassan haladva, végül eltűnt a lába is a végtelennek látszó szájnyílásban. A hatalmas teremtmény elégedetten nyúlt el a földön.

Még valami kimaradt, gondolta. Odament a vérvörös hajú lányhoz, aki ájultan feküdt a földön. Léptei visszhangoztak a térben. Lehajolt hozzá. Apró mozdulattal megbökte a vállát.

-Most már fölkelhetsz, Ginny. Potter nincs többé. Szépen átvertük.

A lány, mintha mi sem történt volna, fölkelt. Kisimította arcából az odaragadt hajszálakat. Ártatlanul mosolygott egyet, közben a szeme gonoszul felcsillant. Tom fülig érő szájjal visszamosolygott rá.

Kinyitotta az ázott füzetet. Egy erős fuvallat járta át a helyiséget. A következő másodpercben már mindketten eltűntek, s csak halvány emlékfoszlányok emlékeztettek arra, hogy valaha léteztek.