Új családtag: -

szerző: Deville

Felébredtem. Átlagos reggel volt. Fölvettem egy köpenyt. Bementem a konyhába, főzni egy teát. Csak angolosan. Úgy szerettem mindig is: tejjel, három cukorral. Indiából importált, fekete.
Leültem az asztalhoz, elkezdtem kortyolgatni. Áthatott a melege. Izzadnom kellett tőle. Ugyanakkor kellemes érzés volt számomra. Nem fáztam egyáltalán, kitisztította a légútjaimat.
Majd elmentem zuhanyozni. A vízcseppek és a tusfürdő szinte masszírozott. A reggeli felfrissülés megtörtént.
Miután lezuhanyoztam magamról minden koszt, megtörülköztem. A tükör előtt megborotválkoztam, alulról felfelé, húzó mozdulatokkal. Majd after shave-vel tökéletesítettem, hogy kellemes illatú legyen a bőröm.
Befújtam magam dezodorral, aztán megmostam a fogam. Végre-valahára kész vagyok erre a napra is.
Végül kiválasztottam a mai ruhát: egy kockás inget, egy farmernadrágot, egy csíkos boxeralsót, egy sportzoknit és egy sportcipőt. Kinyújtóztattam a tagjaimat, lengettem a fejemmel egy szinten a karomat.
Megnéztem magam a tükör előtt. Tökéletes voltam. Mivel aznap hétvége volt, tehát munkaszünet, nyugodtan maradhattam otthon. A rendelő megvárt. Kisétáltam a házból a kertbe, megnézni, érkezett-e ma posta. Csak egy kis gyufás skatulyát láttam. Eléggé rondán nézett ki, de kivettem. Úgy éreztem, mintha lenne benne valami nehezebb dolog. Megráztam, s egyértelművé vált.
Kihúztam. Amit benne láttam, attól elszörnyedtem: EGY EMBERI UJJ!!!
Rögtön eldobtam, jó messzire, át a szomszédba, gondolkodás nélkül. Nem akartam, hogy egy levágott testrész díszelegjen a házamban. A kertben elhánytam magam, émelyegtem, majd végre eltántorogva odáig, leültem az ajtó előtti lépcsőre.
Azon gondolkodtam, vajon ki küldhetett nekem ilyet? Ki lehetett ilyen módon beteg? Valaki fenyegetni akar? Vagy esetleg szórakozó utcagyerekek? Fogalmam sincs…
Majd a fejemre esett egy levél. Nem tudom, honnan jöhetett. De azért megnéztem. A házam fölött egy sólyom repkedett.
A levélben ez állt:

Kéri még a többi részét?

Nem értettem. Valaki szórakozik? Vagy a képzelet játszik velem? Fogalmam se volt. Már semmiről se volt.
Csak ültem és bámultam magam elé a meghökkentségtől. Megtöröltem a számat. Ideje lett volna kiöblítenem.
Bementem a fürdőszobába. Hirtelen, mintha karikássá váltak volna a szemeim, de lehet, hogy csak képzelődtem. Amikor fölkeltem, még minden rendben volt. Kinyitottam a csapot. Jéghidegre állítottam, hátha attól felfrissülök. Elkezdtem mosni az arcomat. Teletöltöttem a számat vízzel, gargalizáltam egyet, majd kiköptem. Majd újra megtettem. És újra.
A szám kicserepesedett. Gyorsan fogtam egy szőlőzsírt és végighúztam ajkaimon. Összedörzsöltem őket. Most már jobban éreztem magam egy kicsivel.
Kimentem az előszobába. Valami más volt. Nagyon más.
Valaki állt ott. Furcsa volt. Fekete köpeny volt rajta. Alacsony termetű volt. Vigyorgott.
A kezében volt a skatulya. Szóval ő szórakozik velem.
-Ki maga, és mit keres itt? – ez a kérdés bukott ki belőlem. Furcsálltam, miért jön be valaki a házamba kérdezés nélkül, s miért fog egy pálcikát rám. Ezen nekem röhögnöm kellett. Egy ember egy levágott testrésszel ijesztget, utána egy hülye köpenyben ezzel az izével. Úgy fogta, mintha fegyvert tartott volna a kezében.
-Én a maga helyében ezt sürgősen abbahagynám. – váltott át hirtelen az arckifejezése – Még bántódása esik.
Hiába, nem tudtam magam visszafogni. Ez tényleg egy beteg ember. Röhögésem átváltott hörgésbe.
Nem tudtam egy szót sem kinyögni. Ez láthatóan idegesítette az alakot. Feje elvörösödött, akár egy politikusnak. Majd felkiáltott, rám fogva „fegyverét”.
-Imperio!
Hirtelen szabadnak éreztem magam. Mintha kiléptem volna a testemből. Biztosan valami drog jött elő a pálcájából. Szinte szárnyalni tudtam volna. S el is szálltam volna abban a pillanatban, ha egy parancsoló hang nem szólal meg a fejemben:
-Most azonnal lenyugodsz és engedelmeskedsz nekem! Ülj le a földre!
Én pedig készségesen megtettem. Mintha nem is én tenném ezt, hanem valaki bennem. Majd az érzés hirtelen megszűnt.
Kényelmetlenül éreztem magam így, a földön ülve. Zavart, hogy fölöttem állt. Bár nem sokkal. Próbáltam fölállni, de ő újra rám fogta a „drogpálcikát”. Visszariadtam. Inkább a helyemen maradtam.
-Nos, mint látja, én nem vagyok a maga megszokott világában hétköznapi.
-Hát, aki így öltözködik, ráadásul levágott ujjakkal sokkol engem, kétlem. Melyik elmegyógyintézetből szabadult?
Éreztem, hogy ezt nem kellett volna, de most már túl késő volt. Nyeltem egyet.
-Maga talán egy kissé túlfeszíti a húrt.
-Továbbra sem válaszolt a kérdésemre. – tetőztem tovább a hangulatot.
-Miféle kérdésre?
-Arra, hogy ki maga és mit keres itt.
-Az életének a megkeserítője.
-Pompás. – csaptam össze a tenyeremet. Szórakoztatni akar.
-Maga továbbra sem vesz komolyan. Higgye el, majd fog. Hogy van a kedves felesége?
Ez a kérdés föl sem merült bennem. Hogy felejthettem el őt? Ez nem lehet igaz!
-Maga aztán igazán feledékeny. Talán nem figyelt föl arra, hogy nem jött haza? Pedig előfordulnak az ilyen véletlenek. Esetleg eltéved, elrabolják…
-Adja vissza nekem!
Elvigyorodott. Tudta, hogy ővele a markában tart.
-Sajnos nem tehetem. Még. Holnap visszakapja. Majd még egy ajándékot is fog kapni tőlem. Csak várjon türelmesen.
-Mit akar tőlem?
-Be akarok férkőzni a családjukba. Ott akarok lenni minden pillanatban. Azt akarom, hogy a kéznyomom mindig ott legyen.
Elkeseredtem. Ez az ember tényleg őrült volt. Elrabolta a feleségemet. Ijesztgetett. Befolyásolt. Be akart férkőzni a családomba.
-Miért pont én? – kérdeztem, immár elkeseredve.
-Folyton csak ezt tudják kérdezni az emberek. Mit, hogyan, miért pont ők? Én meg nagyvonalúan válaszolok: csak!
-Kérem, ne tegye! – nem tudom, mit, csak mondanom kellett valamit. Akármit.
-Ezzel sajnos már elkésett. Megtettem. S újra megteszem, ha kedvem van hozzá. De ne aggódjon. Holnap minden a régi lesz. Legalábbis majdnem. – erre mosolyra húzódott a szája.
De nem az a szelíd mosoly volt az. Sokkal inkább ijesztő. Mintha benne rejlett volna a világ minden gonoszsága. Szinte kétségem sem volt felőle. Mintha maga a Sátán állna előttem, teljes pompájában. Istenem, kérlek, ne tedd ezt velem!
-Most nyilván azt gondolja, hogy a Sátán kopogtatott az ajtaján. Nos, ebben van egy kis igazság, de én a jobbik gonosz vagyok. Inkább Júdás. De igazából csak egy varázsló.
-Miről beszél?
-Jól hallotta ezt a szót: varázsló. Peter Pettigrew, hogy pontosabban mondjam. Sosem fogja elfelejteni ezt a nevet. Ám egy muglinak ezt megérteni túl magas.
Nem értettem, miről beszélt.
-Mit jelent az, hogy mugli?
-Az, ami te vagy: alsóbbrendű emberi lény. Lenézem a fajtádat. Mindenféle mágiától megijedtek, sikoltozva menekültök, majd kivégzitek azt, aki gyanúba keveredik. Nos: vádad nem alaptalan. Tőlem félned kell.
Én bolondultam meg? Vagy ő? Vagy esetleg minden? Miféle összeesküvés játszott össze ellenem?
-Kímélje meg az életem és a feleségemét, utána azt tesz, amit akar!
-Látom, végre rátért a lényegre, de erről már beszéltem. Sosem beszélhetnek rólam senkinek. Még a gyereknek sem.
-Milyen gyereknek? – kérdeztem, de ekkor hirtelen minden összeállt. Elrabolta a feleségem, beférkőzik a családomba. Mérgem határtalan lett.
-Mocsok! – ordítottam fel, majd nekiugrottam. Illetve neki akartam, de csak a levegőt markolásztam. Dühömben a levegőt kezdtem el bokszolni. Fújtattam, lila köd terült el az agyamban. Hogy merte?
-Petrificius totalus!
Éreztem, hogy megdermedek. A hátamra estem. Nagyon fájt a földdel való érintkezés. Csak előrefele tudtam nézni. Hirtelen fölém állt.
-Legyőztelek. Hogy tudtalak? Pedig nincs ebben semmi különleges. Az erősebb győz. Az élet manapság olcsó. Nos, akkor tisztázzuk: igen, megerőszakoltam a feleségedet. De ez ellen nem tudsz mit tenni. A gyereked varázsló lesz. Sosem beszélhettek arról, hogy én vagyok az apja. Abban a tudatban kell felnőnie, hogy alantas családból származik, s később szerez tudomást a képességéről. Ha kiderül, te úgy teszel, mintha sosem remélted volna. Meglátod, sokkal jobb lesz így neked. Ha esetleg megtudom, hogy beszéltél róla, mind halottak lesztek. S az egész rokonságod veled együtt. De előbb-utóbb a te időd is leáldozik, akármit tesztek is. Ha baja esik a gyereknek, szintén kiirtom írmagjáig veled együtt a rokonságod. Megértettük egymást?
Én csak pislogtam kettőt, jelezve, hogy megértettem. Ugyanakkor forrt bennem a düh, s úrrá lett rajtam a meglepődöttség is egyszerre. Ha erről beszélnénk, úgyis bolondnak néznének minket. Egyszerűen megpróbáltam elfelejteni ezt a kis incidenst.
-Most feloldozlak. De ne támadj nekem, mert legközelebb megbánod.
A pálcát felém fordította. Mormogott valamit, de nem vettem ki tisztán. Ekkor hirtelen szabad érzés lett rajtam úrrá. Újra tudtam mozgatni tagjaimat. Elkezdtem dörzsölgetni a karjaimat. Ő meg egy pukkanással eltűnt.
*
Nem voltam boldog. Pedig annak kellett volna lennem. Hiszen egy új családtag születik. Csak mintha nem lett volna az enyém. Álltam a szülőszoba előtt és figyeltem.
Meg lesz még a bosszúm. Ebben az életben.
Nyomott hangulat telepedett rám. A mai naptól kezdve már semmi sem a régi. Pedig már hónapok óta semmi sem volt ugyanaz.
Aztán a kis csöppség megszületett. Még igazán nem hasonlított egy igazi kisbaba eszményképéhez. Elvágták a köldökzsinórt és megmosták őt. Bebugyolálták, majd odaadták a feleségem kezébe. Én is bementem. Ott kellett lennem.
-Kislányunk született. – még mosolygott is hozzá. Látszott, hogy kimerült a szüléstől. Pedig ő is tudta, hogy sosem lesz igazi családtag.
Én is, kénytelen-kelletlen, de elmosolyodtam. Hiába, ha egy baba a világra kerül, még a legszőrösebb szívűek is meghatódnak. Van bennük valami különleges.
A kicsi életének első szoptatására került sor. Még segíteni kellett neki egy kicsit, de egyáltalán nem tűnt betegesnek.
A szülést levezető nővér odasétált hozzánk, majd megkérdezte:
-Mi lesz a neve a csöppségnek?
Feleségem még egy kicsit gondolkodott. Majd nekem eszembe jutott valami. Ez tökéletes lesz, gondoltam. Leintettem őt, s gyorsan válaszoltam.
-Hermione. Hermione Granger.