Elkövette: Agatha Moon

Lektor: Asszem a hatodik fejezettől: Tina

Dátum: 2004. Június közepe-december vége. (utómunkákkal együtt január közepe.)

Jogok: J. K. Rowlingnak tartozom köszönettel, amiért létrehozta a HP-univerzumot. Ebben mozgatom az ő és az én szereplőimet.

Köszönet: Asd-nek, aki a regény során rengeteg ötletet adott, támogatott és segített, amikor megakadtam, valamint Tinának, aki (bár nem a legeleje óta) a lektor feladatát látta el.

Korhatár: a 22. fejezet korhatára 16 év, a többinek nagyrészt egyáltalán nincs. (esetleg egy 12-es.)

Griffendél nővérek

1.    fejezet                                     

Ilyen voltam

  Agatha Griffendél a nappaliban ült, egy mívesen faragott díványon. Vele szemben, a dohányzóasztal másik oldalán Harry Potter foglalt helyet. Már régen megígérték egymásnak ezt a beszélgetést, de idejük csak most jutott rá.

A nappali sötét volt, az egyedüli fényt a kandalló tüze árasztotta. Az ablak nyitva volt, rajta keresztül a csillagok szikrázása áradt be a szobába.

  Harry egy ideig nézte a nőt, annak ébenfekete haját és szikrázóan mélykék szemét. Nem tudta megmondani, kire emlékezteti őt. Hirtelen a kandalló felé fordult, ahol a kialudni készülő tűz lángjai még vidáman nyaldosták az elfeketedő fahasábokat. Agatha türelmesen várt.

  Harry hirtelen megszólalt, bár nem nézett rá a boszorkányra.

  -Azt ígérted, elmeséled az egész történetet, ha lesz rá idő. Most van. Ennyi időnk még sose volt.

  -Mondjam el az életemet az elejétől mostanáig? Az egy nagyon-nagyon hosszú történet lesz. Még a századrészét sem hallottad - mondta Agatha. Csak a szája sarkából mosolygott, a szeme szomorú maradt, épp úgy, mint az utóbbi időben bármikor.

  -Nem baj - szólt Harry - Meg szeretném hallgatni.

  A nő követte a varázsló tekintetét. Ő maga is a tűzbe bámult. Hosszú ideig nem tudta levenni a szemét a szoba legfényesebb pontjáról.

  Összeszedte a gondolatait, csak annyira, hogy hozzá tudjon fogni. Tudta, a történet folytatása már magától fog jönni.

  Ránézett Harryre. Egy pillanatra összefonódott a tekintetük, majd a fiú szeme visszafordult a kandalló irányába.

  És Agatha belekezdett a történetbe. Nem is a varázslónak, hanem inkább önmagának mesélt. Hangja halk, bár tisztán érthető volt.

  -Immár több mint száz évvel ezelőtt születtem, Rodolphus Griffendél és Jane Sagittarius lányaként. Apám egy hónappal világrajöttem után elhagyott bennünket. Nem tudta elviselni, hogy ismét lánya született.

  Édesanyám nevelt fel, egyedül. London külkerületében laktunk. Jane örökölt egy kis földbirtokot, ami épp akkora volt, hogy megéljünk belőle. Dolgoznunk nem kellett, bérmunkások végezték el helyettünk a teendőket.

  Akkoriban ellenségek nélkül éltem. Az édesanyámon és az iskolán kívül nem volt kapcsolatom senkivel. Engem osztálytársaim és akkori tanáraim egy cingár, magas lánynak láttak, akinek éjfekete haja és parázslóan sötét szemei voltak az egyetlen érdekességei. A varázserőmről nem tudtak, jóllehet, én sem. Sosem adódott olyan helyzet, amikor használnom kellett volna.

  Épp ezért voltam annyira meglepve, mikor Jane egy reggel, a gyönyörűnek ígérkező napfelkelte szemlélése közben behívott a házba, azzal az indokkal, hogy levelem érkezett.

  Ő maga ismerte a varázsvilágot, és eleget hallott a Roxfortról - legalább is apám szerint, aki nem volt hajlandó több mindent közölni vele.

  A levél ugyanolyan volt, amit te is kaptál, Harry, mikor felvettek az iskolába. Csak az igazgató akkoriban Dumbledore helyett Phineas Nigellus volt.

  -Sirius egyik elődje - mondta a fiú halkan.

  Agatha nem hallotta a megjegyzést, és folytatta a történetet.

  -A levél engem is megzavart, mint annak idején téged. Főleg, mert a nevem hivatalosan Agatha Sagittarius volt akkoriban, és a borítón a címzés Agatha Griffendélnek szólt.

  Azelőtt Jane sosem mesélt a mágikus világról, és most túl gyors volt számomra, hogy én is tagja lennék. Szerinte nem is akármilyen tagja - de ezt nem volt hajlandó elmesélni. Aznap délelőtt beszélt mindenről, amit csak tudott. A többi varázslóról és boszorkányról, az Abszol útról, még Roxmortsról is valamennyit, és legfőképp a Roxfortról, hogy ne legyek teljesen felkészületlen, mikor oda kerülök. Azt nem tudta, hogy a nevem - Griffendél - az iskola egyik alapítójától való. És a családfáról is vajmi keveset tudott.

  Egyet mondott el még aznap. A nővéreimről beszélt.

  Sado hat évvel, Melantho kilenccel volt idősebb nálam, s csak apai ágon voltunk testvérek - az édesanyjuk nekik is más-más volt. A legfőbb különbség köztünk az, hogy ők anyai ágon is aranyvérű családból származnak, én pedig félvér vagyok. Ezt a tényt később dühös pillanataikban sosem mulasztották el az orrom alá dörgölni.

  Mire Jane elmondott mindent, még csak dél sem múlt el.

  A napjaim ezek után már nem telhettek ugyanúgy, mint a levél megérkezése előtt. Bár ezt igyekeztem titkolni, de anyám észrevette, hogy sokkal hallgatagabb vagyok, és több időt töltök egyedül kinn a mezőn vagy a szobámba zárkózva és álmodozva a varázslóiskoláról.