In Medias Res
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Fanfiction
 
Nem H. Potter
 
Poe
 
A. Moon:Griffendél nővérek
A. Moon:Griffendél nővérek : 12. A végső összecsapás – Piton

12. A végső összecsapás – Piton

  2005.01.29. 10:23


12. fejezet

 

A végső összecsapás – Piton

 

  Perselus Piton egész nap a folyosókat járta. Ő is ideges volt, mint ahogy mindenki más a kastélyban, s a harctól való félelem mellett más is aggasztotta: most mindenképpen ki fog derülni az árulása, akárhogy végződjék is a csata. Ha a Főnix Rend győz, akkor az életben maradt halálfalók fognak rá vadászni. De ha a Sötét Nagyúr kerül ki nyertesen, akkor ő, Perselus Piton, aki elárulta a Nagyurat legnagyobb ellenségeinek, biztosan halál fia. Sőt, talán még kiemelt listán is lesz.

  Piton sem tudott a szobájában maradni, de nem mehetett a lakására sem: a saját biztonsága érdekében nem hagyhatta el a kastélyt. A rendtagok nem tudhatták, hogy a varázsló lelepleződött-e már.

  Pitonnak az elmúlt három napban többször is megfájdult a karjára égetett Sötét Jegy. Mindannyiszor a Nagyúr hívta, s ő nem ment el hozzá. Már biztos volt benne, hogy Ő tudja, ki az áruló a halálfalói közül.

  Hogy pontosan mikor kerül sor a támadásra, az ezekben a napokban derült ki a halálfalók számára is. De ő nem mehetett – Agatha nem engedte volna. Pedig akkor a Rend számára is több mindent kideríthetett volna, s nem kellene aggódniuk amiatt, hogy a csata bármelyik pillanatban elkezdődhet.

  Este Piton a kastély ebédlőjében volt. Szinte minden rendtag itt zsúfolódott össze, de ennek ellenére fojtott csend uralkodott. A professzor sem szólt senkihez, nem is érdekelte, hogy kik vannak körülötte. Csak halványan érzékelte, hogy Tonks és Lupin suttogva beszélgetnek Potterről. Mindketten aggódtak érte, legalábbis a hangjukból ez érződött ki. Pitont nem izgatta különösebben Harry sorsa, bár jól tudta, hogy minden rajta múlik.

  Piton felkapta a fejét. A karján lévő Jegy felizzott, minden eddiginél erősebb fájdalommal kísérve. Ez csak egyvalamit jelenthetett: a támadás azonnal megkezdődik, és valóban: az ebédlő ablakán kinézve Piton látta az égen a Sötét Jegyet.

  Az egész Rend felbolydult. Az ebédlőben most hatalmas hangzavar támadt. Mindenki a kijárat felé indult, hogy az előre megbeszéltek szerint a kastély előcsarnokában gyülekezzenek. Piton is velük tartott. A kapun keresztül behallatszott a halálfalók zaja. A rendtagok többsége már az előcsarnokban és a folyosókon nyüzsgött. Piton hallotta a kinti hangzavart és érezte a karjában lángoló fájdalmat – de nem foglalkozott vele.

  Agathát pillantotta meg, ahogy a nő leszaladt a lépcsőn és a kaputól úgy három méterre állt meg. Egyre sűrűbben hallatszott üvegcsörömpölés, ahogy a halálfalók átkaikkal kitörték az ablakokat. Piton, mintegy önmaga megnyugtatására vett egy nagy levegőt, és igyekezett figyelmen kívül hagyni a szökőkút megsemmisülésének és a kapu rázkódásának hangjait. Csak akkor nézett fel, mikor Agatha kinyitotta a kaput és felállította a pajzsot. Ekkor az összes rendtag egy emberként indult kifelé, egyenesen a halálfalók közé.

  Ahogy a rendtagok kiléptek a pajzs bűvköréből, megkezdődött a párbajok sorozata.

  Piton egy hosszú pillanatig egyedül állt a tömeg közepén. Árulása most végképp lelepleződött. Tíz halálfaló volt körülötte, akiknek éppen nem akadt ellenfelük, és akik felismerték Pitont, mint egykori társukat. A férfi is név szerint ismerte valamennyit. Hogy nem átkozták meg őt rögtön, az csak a döbbenet hatása volt, de a professzor biztos volt benne, hogy amint a halálfalók összeszedik magukat, nem is egy halálos átok fogja őt elérni egy időben. Ő maga sem támadott még, hanem halkan fohászkodott, hogy ne maradjon egyedül ekkora túlerővel szemben.

  Imája meghallgattatott: először Bill és Charlie Weasley siettek a segítségére, majd Ginny és Molly is megérkezett. Piton most nagyon hálás volt nekik. Ginny Draco Malfoyt foglalta le, és a többiek is választottak maguknak ellenfelet, sőt Charlie egyszerre két halálfalóval párbajozott, és úgy tűnt, nem kell őt félteni. Így már csak négyen támadtak a professzorra, és egyikük sem halálos átokkal. Az idősebb Crak és Monstro talán nem is tudták alkalmazni a főbenjáró átkokat, Pettigrew nevetséges ellenfélnek bizonyult, s csak Rookwood volt erős közülük. A többieket szerencsére mások foglalták le.

  Pitonnak tehát egyszerre négy átok elől kellett elugrania, és egyszerre csak egyvalakire támadhatott. Régi halálfaló-mivoltának köszönhetően a főbenjáró átkokat is megtanulta alkalmazni, ennélfogva először Pettigrew, majd Crak holtan terült el mellette. Rookwood azonban erre még inkább dühbe gurult, és Cruciatus-átka telibe találta a férfit.

  Pitonnak nem volt újdonság az efféle fájdalom. A nagyúr is sokszor megkínozta, szinte minden alkalommal, mikor találkozott vele. Így most az egyszerre égető és fagyos fájdalom, amely a testét kínozta, régi ismerőseként köszöntött rá.

  Rookwood néhány perc elteltével megunta a professzor kínzását, és megszüntette az átkot. Ezzel hatalmas hibát követett el, mert Piton, ahogy a fájdalom abbamaradt, a testében sajgó emlékkel nem törődve felemelte pálcáját és kimondta az Adava Kedavrát. Rookwoodnak meglepődni sem volt ideje – azonnal elérte őt az átok.

  Csak Monstro maradt Piton ellen, de a halálfaló nem bizonyult túl erősnek. Néhány perc elteltével a professzor már új ellenfelet keresett. Észrevette az ájultan heverő Tonksot és Ginnyt, és két halálfalót, akiknek az arcáról még nem hullott le a csukja, ennélfogva felismerhetetlenek voltak. Piton tehát rövid úton párbajra kényszerítette az egyiküket, miközben a másikat a még épp idejében érkező Mundungus Fletcher foglalta le.

  Piton nem látta át a csatát, és arról is csak halvány fogalma volt, hogy mi történik körülötte. Ellenfelei felett szerencsésen győzedelmeskedett, de távolabbra nem látott. Minden pillanatban lefoglalta valaki a figyelmét, s nem egy halálfalóval hosszú percekig küzdött. Épp ezért érte nagy meglepetésként, mikor a fehér fény megjelent, és robbanásszerűen növekedett. Csak néhány másodperc után jött rá, hogy mit jelent – a Nagyúr meghalt.

  Piton éppen egy újabb csuklyással párbajozott, s azt már nem sikerült megölnie, pedig minden indulata megvolt hozzá. A halálfaló dehoppanált, és Piton ott maradt egyedül.

  Döbbenetében várt még néhány pillanatig, mielőtt elindult volna a fény forrása felé.

 

 

 
Óra
 
Vendégkönyv
 
Kacajkirály
 
Pályázatok
 
Kedvencek
 
Stephen King
 
Fanart- minden, ami tetszik
 
Linkek =>>>
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!