12. fejezet

A végső összecsapás – Piton

  Perselus Piton egész nap a folyosókat járta. Ő is ideges volt, mint ahogy mindenki más a kastélyban, s a harctól való félelem mellett más is aggasztotta: most mindenképpen ki fog derülni az árulása, akárhogy végződjék is a csata. Ha a Főnix Rend győz, akkor az életben maradt halálfalók fognak rá vadászni. De ha a Sötét Nagyúr kerül ki nyertesen, akkor ő, Perselus Piton, aki elárulta a Nagyurat legnagyobb ellenségeinek, biztosan halál fia. Sőt, talán még kiemelt listán is lesz.

  Piton sem tudott a szobájában maradni, de nem mehetett a lakására sem: a saját biztonsága érdekében nem hagyhatta el a kastélyt. A rendtagok nem tudhatták, hogy a varázsló lelepleződött-e már.

  Pitonnak az elmúlt három napban többször is megfájdult a karjára égetett Sötét Jegy. Mindannyiszor a Nagyúr hívta, s ő nem ment el hozzá. Már biztos volt benne, hogy Ő tudja, ki az áruló a halálfalói közül.

  Hogy pontosan mikor kerül sor a támadásra, az ezekben a napokban derült ki a halálfalók számára is. De ő nem mehetett – Agatha nem engedte volna. Pedig akkor a Rend számára is több mindent kideríthetett volna, s nem kellene aggódniuk amiatt, hogy a csata bármelyik pillanatban elkezdődhet.

  Este Piton a kastély ebédlőjében volt. Szinte minden rendtag itt zsúfolódott össze, de ennek ellenére fojtott csend uralkodott. A professzor sem szólt senkihez, nem is érdekelte, hogy kik vannak körülötte. Csak halványan érzékelte, hogy Tonks és Lupin suttogva beszélgetnek Potterről. Mindketten aggódtak érte, legalábbis a hangjukból ez érződött ki. Pitont nem izgatta különösebben Harry sorsa, bár jól tudta, hogy minden rajta múlik.

  Piton felkapta a fejét. A karján lévő Jegy felizzott, minden eddiginél erősebb fájdalommal kísérve. Ez csak egyvalamit jelenthetett: a támadás azonnal megkezdődik, és valóban: az ebédlő ablakán kinézve Piton látta az égen a Sötét Jegyet.

  Az egész Rend felbolydult. Az ebédlőben most hatalmas hangzavar támadt. Mindenki a kijárat felé indult, hogy az előre megbeszéltek szerint a kastély előcsarnokában gyülekezzenek. Piton is velük tartott. A kapun keresztül behallatszott a halálfalók zaja. A rendtagok többsége már az előcsarnokban és a folyosókon nyüzsgött. Piton hallotta a kinti hangzavart és érezte a karjában lángoló fájdalmat – de nem foglalkozott vele.

  Agathát pillantotta meg, ahogy a nő leszaladt a lépcsőn és a kaputól úgy három méterre állt meg. Egyre sűrűbben hallatszott üvegcsörömpölés, ahogy a halálfalók átkaikkal kitörték az ablakokat. Piton, mintegy önmaga megnyugtatására vett egy nagy levegőt, és igyekezett figyelmen kívül hagyni a szökőkút megsemmisülésének és a kapu rázkódásának hangjait. Csak akkor nézett fel, mikor Agatha kinyitotta a kaput és felállította a pajzsot. Ekkor az összes rendtag egy emberként indult kifelé, egyenesen a halálfalók közé.

  Ahogy a rendtagok kiléptek a pajzs bűvköréből, megkezdődött a párbajok sorozata.

  Piton egy hosszú pillanatig egyedül állt a tömeg közepén. Árulása most végképp lelepleződött. Tíz halálfaló volt körülötte, akiknek éppen nem akadt ellenfelük, és akik felismerték Pitont, mint egykori társukat. A férfi is név szerint ismerte valamennyit. Hogy nem átkozták meg őt rögtön, az csak a döbbenet hatása volt, de a professzor biztos volt benne, hogy amint a halálfalók összeszedik magukat, nem is egy halálos átok fogja őt elérni egy időben. Ő maga sem támadott még, hanem halkan fohászkodott, hogy ne maradjon egyedül ekkora túlerővel szemben.

  Imája meghallgattatott: először Bill és Charlie Weasley siettek a segítségére, majd Ginny és Molly is megérkezett. Piton most nagyon hálás volt nekik. Ginny Draco Malfoyt foglalta le, és a többiek is választottak maguknak ellenfelet, sőt Charlie egyszerre két halálfalóval párbajozott, és úgy tűnt, nem kell őt félteni. Így már csak négyen támadtak a professzorra, és egyikük sem halálos átokkal. Az idősebb Crak és Monstro talán nem is tudták alkalmazni a főbenjáró átkokat, Pettigrew nevetséges ellenfélnek bizonyult, s csak Rookwood volt erős közülük. A többieket szerencsére mások foglalták le.

  Pitonnak tehát egyszerre négy átok elől kellett elugrania, és egyszerre csak egyvalakire támadhatott. Régi halálfaló-mivoltának köszönhetően a főbenjáró átkokat is megtanulta alkalmazni, ennélfogva először Pettigrew, majd Crak holtan terült el mellette. Rookwood azonban erre még inkább dühbe gurult, és Cruciatus-átka telibe találta a férfit.

  Pitonnak nem volt újdonság az efféle fájdalom. A nagyúr is sokszor megkínozta, szinte minden alkalommal, mikor találkozott vele. Így most az egyszerre égető és fagyos fájdalom, amely a testét kínozta, régi ismerőseként köszöntött rá.

  Rookwood néhány perc elteltével megunta a professzor kínzását, és megszüntette az átkot. Ezzel hatalmas hibát követett el, mert Piton, ahogy a fájdalom abbamaradt, a testében sajgó emlékkel nem törődve felemelte pálcáját és kimondta az Adava Kedavrát. Rookwoodnak meglepődni sem volt ideje – azonnal elérte őt az átok.

  Csak Monstro maradt Piton ellen, de a halálfaló nem bizonyult túl erősnek. Néhány perc elteltével a professzor már új ellenfelet keresett. Észrevette az ájultan heverő Tonksot és Ginnyt, és két halálfalót, akiknek az arcáról még nem hullott le a csukja, ennélfogva felismerhetetlenek voltak. Piton tehát rövid úton párbajra kényszerítette az egyiküket, miközben a másikat a még épp idejében érkező Mundungus Fletcher foglalta le.

  Piton nem látta át a csatát, és arról is csak halvány fogalma volt, hogy mi történik körülötte. Ellenfelei felett szerencsésen győzedelmeskedett, de távolabbra nem látott. Minden pillanatban lefoglalta valaki a figyelmét, s nem egy halálfalóval hosszú percekig küzdött. Épp ezért érte nagy meglepetésként, mikor a fehér fény megjelent, és robbanásszerűen növekedett. Csak néhány másodperc után jött rá, hogy mit jelent – a Nagyúr meghalt.

  Piton éppen egy újabb csuklyással párbajozott, s azt már nem sikerült megölnie, pedig minden indulata megvolt hozzá. A halálfaló dehoppanált, és Piton ott maradt egyedül.

  Döbbenetében várt még néhány pillanatig, mielőtt elindult volna a fény forrása felé.