25. fejezet

Roxfort

  –Vége lenne? – kérdezte Harry, aki épp akkor ért oda Voldemort mellé Dracóval és Agathával a nyomában.

  –Igen. Vége – válaszolt határozottan a nő, és végignézett a társaságon.

  –Jól vagy? – kérdezte Voldemort aggódóan. Agatha fáradtan elmosolyodott.

  –Persze. És te?

  –Semmi bajom – vont vállat a férfi.

  –Draco? – fordult Agatha a fiú felé.

  –Harry megtörte Melantho átkát – magyarázta az ifjú Malfoy.

  –Igen, Harry gyakorlott ebben – mosolygott Voldemort.

  Piton épp akkor futott be melléjük. Erősen zihált, a hajából és a ruhájából csöpögött a víz.

  –Azt… hiszem… megfulladt – nyögte ki, és a térdére támaszkodott.

  –Azt hiszed, vagy láttad? – szegezte neki a kérdést Voldemort.

  –Nem… tudom… biztosan…  – válaszolt a professzor.

  –Mindegy – legyintett Agatha – a harcnak akkor is vége.

  Harry vigyorogva nézett végig a csuromvizes Pitonon, majd Dracóra pillantott. Mikor az – szintén széles vigyorral az arcán – bólintott, Harry egy tűzkört emelt Perselus köré.

  –Mit csinál, Potter? – ordított fel ijedten Piton.

  –Megszárítom, professzor – válaszolt nevetve Harry.

  Agatha rosszallóan felvonta a szemöldökét, ahogy végignézett a nevető társaságon, de nem fűzött megjegyzést a dologhoz.

  –Valahogy a többieket is értesítenünk kellene – jegyezte meg végül az erdő melletti földsáv felé pillantva, amerre a Rendet és a halálfalókat sejtette.

  Ebben a pillanatban megremegett a lábuk alatt a talaj. Draco és Harry Voldemortra néztek.

  –Nem én csinálom – emelte fel a kezét a férfi.

  Valóban nem ő volt. A rengés egyre erősebbé vált, majd néhány méterre tőlük megnyílt a föld, és lassan, nagyon lassan kiemelkedett belőle – a Roxfort kastély.

  Megdöbbenve nézték a jelenséget.

  –Feltámad, ami elpusztult – suttogta Agatha.

  Nem kellett sokáig várniuk, és a kastély újra teljes fényében pompázott. Addigra a rendtagok is odaértek.

  A nő széles mosollyal az arcán nézett végig rajtuk.

  –Kik hiányoznak? – kérdezte komolyan Voldemort.

  –Senki – vigyorgott Fred.

  –Hogyhogy? – vonta össze a szemöldökét Agatha.

  –Úgy, hogy mindkét tábor rájött, hogy jobb szórakozás a műsort nézni, mint értelmetlenül próbálkozni a halálos átkokkal – magyarázta könnyedén George.

  –A Roxfort területén ugyanis tavaly óta semmi hatásuk nincs a főbenjáró átkoknak. – tette hozzá vidoran Hermione.

  –Ez… de miért? – képedt el Draco.

  –Öhm… – habozott Hermione – Dumbledore jónak tartotta biztosítani a területet, mert már túl sok baj történt itt…

  –Nagyon jól választottuk meg a harcmezőt – mondta Bill.

  –Nem is ütközhettünk volna meg máshol – mosolygott Agatha – Az elemek erői csak itt működnek.

  –A halálfalók hova lettek? – kérdezte kíváncsian Harry.

  –Szétszóródtak – válaszolt rövid szünet után Voldemort, majd egy sóhaj kíséretében hozzátette – de valami azt súgja, hallunk még róluk.

  –És… az apám? – kérdezte bizonytalanul Draco.

  Voldemort hosszan, fürkészve nézett rá.

  –Biztosan tudni akarod? – kérdezte. A fiú immár határozottabban bólintott, és a férfi ekkor egy pillanatra behunyta a szemét, hogy a Sötét Jegy segítségével megkeresse Luciust. Csak ez után válaszolt – Elmenekült.

  Draco megkönnyebbülten sóhajtott fel, de nem szólt egy szót sem.

  Helyette Agatha szólalt meg.

  –Valaki írhatna egy szép hosszú levelet Caramellnek, mert gondolom fogalma sincs, hogy mi történt az elmúlt pár napban. – somolygott a nő – Szerintem érdekelni fogja…

*

  Három nappal később a reggel ismét a Griffendél kastélyban köszöntött a rendtagokra. Harry úgy ugrott ki az ágyból, mintha megcsípték volna. Magára kapta a ruháit, és kirontva a folyosóra pont Dracóba ütközött.

  –Nem látsz a szemedtől, Potter? – kiáltott fel ijedtében Malfoy, majd megrovóan hozzátette – A lábamon taposol!

  –Ohh… Bocs – mondta Harry.

  –Inkább haladj, mert fél óra múlva indulunk a vonathoz! – mondta Draco, azzal továbbindult a szobája felé.

  Harry is elindult az ellenkező irányba. Menet közben azon töprengett, hogy az elmúlt néhány nap milyen gyökeresen megváltoztatta a véleményét két emberről is. Az első Voldemort volt. Bár még mindig nem tartotta barátjának a férfit, de elfogadta, mint szövetségest, és ez épp elég is volt. Annak előtte el sem tudta képzelni, hogy az ő oldalán harcoljon, vagy hogy átkok nélkül beszéljen vele.

  A második ilyen ember Malfoy volt. Igaz, vele sem kötött barátságot, de már nem okozott nehézséget számára, hogy egy légtérben maradjon vele.

  Mikor leért az ebédlőbe, azt zsúfolásig telve találta. A rendtagok többségén talár volt, de néhányan – köztük Mrs. Weasley, Hermione, Ron és Ginny mugliruhába bújtak. Harry meglepetésére Agatha nem a megszokott fekete talárját viselte azon a reggelen, hanem egy fekete, passzos blúzt és egy farmernadrágot. Harry értetlenkedő arcát látva aztán meg is magyarázta.

  –Úgy gondoltam, kikísérlek benneteket a vonathoz – mondta, egy kicsit titokzatosan mosolyogva.

  A nőre egyébként az utóbbi napokban rá se lehetett ismerni. Sokkal vidámabb volt, mint a csata előtt, mindig mosolygott, és tiszta, csengő nevetésétől sokszor zengett a kastély.

  Az ebédlőben csak egyvalaki hiánya tűnt fel Harrynek, és ahogy ismét elkapta a nő tekintetét, meg is kérdezte tőle.

  –Hol van Voldemort?

  Agatha csak halkan válaszolt.

  –A Mágiaügyi Minisztériumban – mondta, majd látva a fiú döbbent arcát, hozzátette – Tonksszal együtt ment be ma reggel. Felsorolja a halálfalók teljes listáját.

  –Ugye, nem…

  –Nem fogják ott marasztalni – nevetett a nő – legalábbis nem sokáig. Bár azt mondta, estig biztosan el fog tartani, mire mindent tisztáznak.

*

  Agatha valóban egész az állomásig kísérte el őket, még azt is megvárta, míg fölszállnak a vonatra. Harry aztán – mivel Hermione, Ron, de még Draco is a prefektusi kocsiba szálltak be – Ginnyvel kettesben indult szabad fülkét keresni. Az utolsó kocsiban aztán meg is találta Nevillet. Ginny nagy lendülettel kinyitotta az ajtót, és széles mosollyal az arcán üdvözölte a fiút. Neville hasonlóképpen örült nekik. A köszönésen gyorsan átestek, majd Harry felkormányozta az ő és Ginny ládáját a poggyásztartóba a pálcája segítségével.

  –Jó érzés úgy használni mágiát, hogy nem csaphatnak ki érte – jegyezte meg vigyorogva. Ginny is elmosolyodott, de Neville csak értetlenül pislogott.

  –Miért? – kérdezte – Használtatok mágiát a nyáron?

  –Persze – vágta rá Harry. Ginny nagy-komolyan bólintott.

  –Általában minden nap volt valami. Bár… a régi főhadiszálláson én nem varázsoltam – tette hozzá a lány.

  –Engem ott csak az tartott vissza, hogy nem volt nálam a pálcám – mondta Harry.

  Neville még mindig nem akart hinni a fülének.

  –Te nem olvasod a Reggeli Prófétát? – kérdezte Ginny. A fiú megrázta a fejét.

  –Akkor hosszú történet lesz… - sóhajtott Harry, majd összenevetett a lánnyal.

  Órákon keresztül meséltek. Neville áhítattal hallgatta őket. Nem jutottak azonban a végére. Harry épp belekezdett a Nyolcak Harcának elmesélésébe, mikor kinyílt a fülke ajtaja, és Ron, Hermione és Draco léptek be rajta.

  Neville álla ismét – aznap már sokadszorra – leesett, ahogy az érkezőket nézte. Malfoy kényelmesen elhelyezkedett az ülésen Harry mellett.

  –De… Ti… Hogy…? – hebegett Neville. Draco elvigyorodott.

  –Még nem hallottad a legizgalmasabb részt – mondta Harry, azzal folytatta a történetet.

  A vonat a kis társaság számára túl gyorsan futott be az állomásra. Leugrottak a peronra, aztán a tömeggel együtt elindultak a fiákerek felé. Közben felharsant a Harry számára oly kedvesen ismerős kiáltás:

  –Elsőévesek! Minden elsős hozzám!

  Hagrid volt. Széles mosollyal az arcán integetett Harryéknek.

  –Ezek lennének a thesztrálok? – kérdezte fintorogva Draco, a fiákerek előtti lószerű lényekre mutatva.

  –Már látod őket? – kérdezte Harry.

  –Én azt csodálom, hogy a nevüket megjegyezte – mondta gonoszul Hermione.

  Draco – rá oly kevéssé jellemző módon – nem válaszolt.

  Már a fiákerben ültek, mikor megszólalt.

  –Nem tudjátok, ki lesz az új igazgató? – kérdezte a többiekhez fordulva. Azok a fejüket csóválták.

  –De a tanári kar meglehetősen foghíjas – tette hozzá Harry – Nincs igazgatónk, átváltoztatástan tanárunk és sötét varázslatok kivédése tanárunk – sorolta a fiú.

  –Szerintem azóta már sikerült találniuk – jegyezte meg Hermione.

*

  Valóban, ahogy leültek az ebédlőben a csillagos eget ábrázoló mennyezet alatt, a tanári asztal felé pillantva Harry megkönnyebbült. Egyetlen szék kivételével mindegyiken ült valaki, de ebből a távolságból nem tudta megállapítani, hogy kik azok.

  A terem feketébe, a gyász színébe öltözött.

  Egy pillanat múlva nyílt az ajtó, és az elsősök Flitwick vezetésével bevonultak. Harry mosolyogva nézte őket. Hamarosan túlestek a beavatási ceremónián, és a gólyák elfoglalták a helyüket az asztalok mellett. Ekkor az új igazgató felállt. Csúcsos süveget viselt, és fekete alapon ezüsthímzésű talárt. Harry most már felismerte: Agatha volt az.

  –Köszöntelek benneteket újra az Roxfortban! – kezdte zengő hangon – A nevem Agatha Griffendél – mondta, és ennek hallatán kisebb zúgolódás támadt a teremben. Amint elhalt, a nő folytatta – Ettől a tanévtől kezdve én leszek a Roxfort igazgatónője. Azonban mielőtt kezdetét venné a lakoma, szeretném, ha mindannyian felállnánk, és egy néma percben emlékeznénk azokra, akik az életüket áldozták azért, hogy újra, békében élhessünk és elkezdhessük az új tanévet.

  A diáksereg egy emberként állt fel az asztalok mellől. Harry a Mardekár asztala felé pillantott. A legkevésbé sem lepődött meg, mikor látta, hogy annak a háznak a diákjai meglehetősen megfogyatkoztak.

  –Köszönöm – szólt úgy egy perc elteltével ismét Agatha. A diákok leültek, és a nő folytatta – A Roxfort új tanévét ezennel megnyitom! – összeütötte a tenyerét, és a hosszú asztalokon megjelentek a lakoma kellékei. Most nem telt olyan vidáman az idő, mint szokott. A diákok összesúgtak az asztalok felett, de a hangjuk sokkal inkább kíváncsiságot, mint vidámságot tükrözött. Miután a tányérok többszörösen is kiürültek, az igazgatónő újra szólásra emelkedett.

  –Szeretném bemutatni a tanári kar új tagjaként Nymphadora Tonks professzort, aki az átváltoztatástan tantárgy oktatásának feladatát fogja ellátni. Örömmel jelenthetem be, hogy Hagrid professzor a tavalyi nehézségek ellenére idén is vállalta a legendás lények gondozását, valamint új sötét varázslatok kivédése tanárt is sikerült szereznie az iskolának, aki azonban csak holnap érkezik meg…

  –Ki lehet az? – hajolt át Ron az asztal fölött.

  Harry vállat vont.

  –Lupinra vagy Mordonra tippelek – válaszolt suttogva. Ron összeráncolta a szemöldökét.

  Agatha kis idő múltán elbocsátotta a társaságot, és a diákok elindultak kifelé.

  Harry, Ron, Hermione és Neville az ajtóban összetalálkoztak Dracóval, aki – ugyanúgy, mint mindenki más – megállt a feltorlódott tömeg miatt.

  –Hol vannak a fogdmegjeid, Malfoy? – kérdezte Harry, látva, hogy a fiú egyedül érkezett.

  –Remélem, már az Azkabanban – válaszolt komolyan Draco.

  További magyarázatra azonban nem volt idő, mert a tömeg elsodorta őket egymástól.

*

  Másnap reggel a hatodik évfolyamnak dupla sötét varázslatok kivédése volt az első órája. Az előző este kapták meg végre az RBF eredményét: Harry örömmel nyugtázta, hogy csak két tantárgyból bukott meg – Jóslástanból Hitvány eredményt produkált, míg mágiatörténetből Borzalmas értékelést kapott a dolgozatára. Meglepetésére két kiváló eredményt is szerzett: az egyiket sötét varázslatok kivédéséből – amire számított is – a másikat pedig bájitaltanból. Bár annak nem örült annyira, hogy Piton továbbra is a tanára marad, de abban bízott, hogy a szövetségük után már a professzor nem fogja annyiszor megalázni őt az órákon.

  A sötét varázslatok kivédése tanár a reggelinél sem jelent meg, és az óra hivatalos kezdése után tíz perccel még sehol sem volt.

  Harry Hermionéval beszélgetett a katedra előtti padban. A teremben mindenfelől beszélgetés hangja hallatszott. A diákok azt próbálták kitalálni, hogy ki lesz az új tanáruk, és szinte mindenki abban bízott, hogy végre olyan fogja oktatni ezt a tantárgyat, aki valóban jó tanár lesz – az előző évi gyászos teljesítmény után.

  Draco az első padban foglalt helyet, a mardekáros Pansy Parkinson és Harry között. Ő is türelmetlenül várta, hogy megjelenjen végre az új professzor – és valóban, úgy egy perc után kinyílt az ajtó.

  Egy fekete taláros, magas férfi lépett be a terembe. Döngve csukódott be az ajtó mögötte. Határozott léptekkel átvágott a termen, majd hirtelen szembefordult az osztállyal.

  Harry megrökönyödve bámult rá.

  –Köszöntelek benneteket az év első sötét varázslatok kivédése óráján – szólalt meg a férfi – Úgy sejtem, Agatha Griffendél nem említett engem az évnyitón. Engedjétek hát meg, hogy bemutatkozzam. A nevem Lord Voldemort.